Tinta, patron, tus

A töltőtolltinta, mint neve is mutatja, biztonsággal tölthető bármely töltőtollba. A tintapatronok között vannak töltőtollba tölthetők, de vannak speciális tuspatronok is, amit tilos töltőtollba tölteni. A rajztintákat és tusokat kizárólag mártogatós tollakkal ecsettel használjuk, a töltőtollakba szemcséik eltömik és beleszáradnak. A rajztinták látszatra hasonlóak a töltőtoll tintákhoz, azonban részben vagy egészben vízoldhatatlanra száradnak, színtartóságuk sokkal jobb, mint a töltőtoll tintáké.

Valószínűleg a tus volt az első tinta. Időszámításunk előtti 2600-a évekből származó kínai írások már a jelenlegi tussal egyező folyadékkal íródtak. A görögök és rómaiak tintája a szépia volt, de használtak kormot is. A bizánci Philo említést tesz arról, hogy bizonyos gubacsok levével írva, azok megszáradás után, réz és vasgálic-oldattal uólag benedvesítve fekete írást adnak. Philo körülményesen leírja a bizánci arany és ezüst írásművészetét is, valamint az arany és ezüsttinta készítését is. 

Az igazi kínai tus még ma is úgy készül, mint évezredekkel ezelőtt. Lapos tálakba töltött faolajat meggyújtanak és a kormozó láng fölé tartott porcelán vagy fémlemezek hideg felületére tapadt igen finom korom képezi az alapot. A kormot viza hólyagból készült enyvvel gyúrják össze, hosszúkás tégla alakú fa, vagy égetett agyagformába tömik, kiszárítják, arany cifrasággal díszítik.
Ennek a tusnak a használata körülményesebb, mint a folyékony tusoké. A szilárd tus csak úgy oldódik, illetve használható, ha használat előtt egy nappal vízbe állítjuk. A felázott tus főleg ecsetírásra, festésre alkalmas, kihúzásra kevésbé.